Jó kondiban lévő kerékpárosként számtalan úton-módon feljuthatunk Budapest eme ikonikus kilátópontjához, erről némi keresgéléssel simán találni leírásokat. ...
Mókuskerék kör
33 km, 650 méter szint
Több éve létezik egy Mókuskör elnevezésű 25 km-es futó/túraútvonal a Budai hegységben, illetve rögtön három különböző hosszúságban is, a közepesen kívül a ...
Szakadás-árok bringával.
Táv 9 km, 160 méter szint, 2 óra.
Nemrég olvastam a Szakadás-árokról és azonnal kedvet kaptam a teljesítéséhez. Tudom, hogy sok jó túraleírás született róla ...
Budakalász - Pécel
37 km, 300 m szint
A Budapestet kerülő kisebbik bringakör ezen szakasza észak Pestet kerüli meg, még a Duna túloldaláról, Budakalász Lenfonótól indulva. Első feladatunk feljutni az ...
Solymár - Budakalász
34 km, 370 m szint
A Budapestet kerülő kis bringakör legészakibb szakasza Solymár vasútállomásról indul. Pilisszentiván felé kezdünk a helyi főúton egészen a Szél-hegyi ...
A Duna négy partja bringatúra
Az a becsípődés, hogy a Duna partjához minél közelebb lehessen bringázni, egy Pest Megyei Piros közben keletkezett, ahol érintettük a Ráckevei-Duna ág egyik partját. ...
Biatorbágy - Solymár
43 km, 725 m szint
A Budapestet megkerülő kisebbik bringás kör ezen szakasza Biatorbágy vasútállomásáról indul, méghozzá az M1-es autópálya és az 1-es út túlsó felén lévő ...
Budatétény - Biatorbágy
35 km, 550 m szint
A Budapest körüli kisebbik kör ezen szakaszán Budatétény vasútállomásról először nagyjából a buszok útvonalát követve feltekerünk a Tétényi-fennsík keleti ...
Pécel - Budatétény
avagy dél-pesti nyúldorádó a Gyáli csatorna mentén; 52 km, 170 m szint
A Budapestet kerülő kisebbik kerékpáros kör dél-pesti szakasza Pécel vasútállomástól Budatétény vasútállomásig 52 kilométeren minimális szintemelkedéssel vezet ...
Dorog - Bicske, avagy völgykeringő a Gerecsében
63 km, 360 m szint
Egy kvázi hegyvidéken keresztül kevés szintet tartalmazó túrát tervezni nem könnyű feladat, még szintvonalas térképek segítségével sem. Sokat lendít rajta, ha ...