A Hármashatár-hegy meghódítása könnyedén
2023. július 24. írta: Off The Road

A Hármashatár-hegy meghódítása könnyedén

17 km 385 méter szint

Jó kondiban lévő kerékpárosként számtalan úton-módon feljuthatunk Budapest eme ikonikus kilátópontjához, erről némi keresgéléssel simán találni leírásokat. Azonban ha mi nem ebbe a csoportba tartozunk, akkor is van remény! Egy még nem ennyire jó szintelosztású útvonalon több, kevésbbé edzett bringással is végigmentem már, és azt is sikerrel vették, ezt meg aztán végképp szerették volna.

A hegy meghódításában a legkritikusabb szakasz Fenyőgyöngyét követően van, itt ugyanis egy rövid de velős emelkedőn kell felküzdjük magunkat, de legalább aszfalton. (Még ha vacak is sok helyen). Ezt elkerülni csak erdőben lehet, de ezek a lehetőségek is vagy kövesek, vagy meredekek valahol, egyetlen kivétellel. Ez pedig a HHH északi szintútja, amely egy kifejezetten kellemes és széles út a Virágos-nyeregtől a hegyyre vezető aszfaltozott műút felsőbb részének magasságában. Na de ebbe a nyeregbe is fel kell ám jutni! Óbuda felől ez kifejezetten hardcore művelet, ám Pesthidegkút felől megvan a módja. Lássuk tehát, hogy mire is lehet számítani ezen az úton.

A hűvösvölgybe tartó villamos Kelemen László utcai megállójától indul a lényeg, itt a végállomásig gyakorlatilag a villamos vonalát követjük. Ezután az Ördög-árok mentén vesszük fel szép lassan a szintet, és a pesthidegkúti Várhegyet egy mellékvölgyben megkerülve jutunk fel a medence platójára. Itt már 250 méteres magasság felett járunk. Egy kis szintezés után a Paprikás-patak árkán túljutva kezdődik az emelkedés a Virágos-nyereghez. Ehhez a kellően árnyas Jánosbogár utca észak-nyugati végét kell megfogjuk, mert onnantól már ezen a köves, de lassan, kitartóan emelkedő úton érhetjük el a nyerget és a kb. 365 méteres magasságot (összehasonlításul Fenyőgyöngye 285 méteren van).

Most kövezkezik a jutalom szakasz és egyben pihenő a hűvösebb "szintúton", melynek a másik vége 385 méteren fut ki az aszfaltra, és közben két helyen is megállhatunk egy kis előzetes nézelődésre, már ami a kilátást illeti. A Hármashatárhegyi úton nincs más dolgunk, mint feltekerni a siklóernyős starthelyhez. Ez a szakasz olyan közepesen emelkedő, de motiválhat minket a tudat, hogy már majdnem fent vagyunk. A starthelyen is elnézelődhetünk egy ideig, és innentől két választás van. Vagy egy jól kijárt ösvény visz be a régi hangárok felé, vagy visszamegyünk az aszfalthoz, és onnan ágazunk arrafelé. A hangároktól gyakorlatilag a kilátó alá visz fel egy ösvény, ezen a rövid szakaszon már egy kicsit tolni kell a bringát a lépcsők miatt, de kész, feléürtünk.

Fent a hegytetőn van nyomóskút, kilátó, szél, másik irányú kilátás Pesthidegkút felé, néha büfé is. Árnyék, az kevés van. És idővel lehet gondolkodni a lefelé úton is. A legegyszerűbb az aszfalton gurulni Fenyőgyöngyéig, és tovább le a Kolosy térre, de az ettől eltérő változatokat már mindenki találja ki magának.

hhh_terkep.jpg

A túra interaktív térképe
A túra GPX nyomvonala

A javasolt útvonalat mindenki saját felelősségére járja be.

hhh_elevation.jpg

süti beállítások módosítása