Ez a szakasz földrajzi elhelyezkedése okán kevésbé látszik érdekesnek, de a távolból, főleg a közeli hegyek tetejéről alig észrevehető lankás dombocskák meglepő módon egész jó kilátóhelyeknek bizonyultak. A túra első szakasza és egyben feladványa Ercsi szebb napokat is megélt vasútállomásáról indulva eljutni a Váli-vízhez Rácszentpéter maradványaitól nyugatra, egy hídhoz.
Ezt jelentősen megnehezíti, hogy az Ercsi-Etyek kerékpáros túraútvonalat nemes egyszerűséggel kettévágták az újonnan épített, Ercsit elkerülő vasútvonallal, megszüntetve ezzel a legrövidebb utat. Így leginkább ettől északra, a Ráckeresztúrra vezető úton elindulva majd hamar le is térve róla érdemes keresztezni a vasutat, majd a töltés mellett rácsatlakozni a kerékpárútra egészen az autópályáig. Ha ezt a szántóföldi keringőt letudtuk, ott állunk a Váli víz völgyének kapujánál, ahonnan már a túra látványosabb és hangulatosabb részei következnek.
Második szakaszként egy könnyed tekeréssel felkanyargunk a patak bal partján egészen Baracskáig. Eközben két oldalt a hosszan elnyúló dombhátak egyre távolabb kerülnek tőlünk, és lassacskán egyre magasabbá is válnak. Mire Etyekhez érnek, már jól meg tudják izzasztani az arra tekergőket, de minket ez ma nagyon nem érint. A település központjánál a faluház és a könyvtár mellett kellemes, árnyas pihenő és étkezőhely található, vízvételi lehetőséggel is. Innen indulunk tovább a harmadik szakaszra, amely szántóföldeken keresztül vezet el Velencére.
Miután kiemelkedtünk a nem túl mély patakvölgyből, a csupasznak tekinthető szántóföldek közötti útról szép időben ellátni egészen a Budai hegységig, és a Gerecse néhány magaslatáig, meg persze a közeli Velencei-hegységre. Itt az első állomás Baracska legismertebb nevezetessége, a jócskán a külterületen fekvő börtön körüli telep lehetne Annamajorban. Bár lakóházak is alkotják ezt a területet, a bekötő út elején látható (napközben nyitott) sorompó, a tájékoztató táblák, valamint az (ottjártunk idején) üresen álló porta nem épp vendégcsalogató, így ezt a kitérőt kihagytuk. Annamajort egy jó kilométerre délre elkerülve egy eleinte aszfaltozott mezőgazdasági bekötőúton haladunk délnyugat felé, és elkerülve a beszédes nevű Vastanyát néhány 90 fokos forduló után érjük el a Velencét Pusztaszabolccsal összekötő országutat, de még előtte meglepetésként egy erdőfoltos völgyet is keresztezünk.
Itt lehetőségünk van Velence felé fordulni, ha már feladnánk a túrát, de aki érez még magában egy picike erőt is, annak érdemes a befejező szakaszt is megejteni, és az enyhe emelkedőn feltekerni a Velencétől délre található legelső dombtetőre. Ez bár szintén nem túl magas, de elég messzire ellátni róla: A Velencei-hegység egyik nyerge mögött a Vértes nyugati szélén magasodó Csóka-hegy látható, innen jócskán balra tekintve pedig a Keleti-Bakony vonulatai tűnnek fel. És természetesen a északnyugat felé fordulva a közeli hegyek lábánál a Velencei -tó víztükre is felbukkan.
Ha már beteltünk a látvánnyal, nincs más dolgunk, nincs lecsorogni a tó irányába, és a parton visszatekerni Velence vasútállomáshoz, ahol amennyiben az idő engedi, egy kis fürdéssel is zárhatjuk a napot, na meg némi fagyival.
Összességében ez a túra a hossza ellenére könnyűnek mondható. Kissé meredekebb szakaszokat is alig tartalmaz, a dűlőutak minősége megfelelő túragumik számára is. Arra viszont érdemes figyelni, hogy sok a napos, nyílt terület, így a nyári meleg időszakon kívül érdemes odalátogatni, illetve ha mégis napos, meleg időben vetődünk arra, akkor legyen elég vizünk, és napvédelmünk. A végpontok megközelítése vonattal ajánlott, mivel kényelmes és modern motorvonatok járnak ezekbe az irányokba.
Az összes szakasz interaktív térképe
A javasolt túraútvonalat mindenki saját felelősségére járja be.
