Solymár - Budakalász
2023. május 25. írta: Off The Road

Solymár - Budakalász

34 km, 370 m szint

A Budapestet kerülő kis bringakör legészakibb szakasza Solymár vasútállomásról indul. Pilisszentiván felé kezdünk a helyi főúton egészen a Szél-hegyi kálváriáig, amely rövid kitérő megéri a kilátás miatt a környező távoli hegyekre. Következő célpontunk a nem túl méretes és nem állandó vízborítású Jági-tó és mellette a tanösvény, melyet végig lehet gyalogolni bő egy óra alatt, de igazán szép látványban júniusi estéken lenne részünk, amikor rajzanak a szentjános bogarak.

Innen Pilisvörösvár vasútállomás felé vesszük az irányt, majd utána a Pilisszántóra vezető úton elindulva egyenesen kitekerünk a település szélére, ahol egy aszfaltozott kerékpáros ügyességi pályán tesztelhetjük tudásunkat, mielőtt belevetnénk magunkat ismét a természetbe.

s9770009.JPG

Innen Pilisszántóig mezőgazdasági és erdészeti dűlőutakon haladunk, megspórolva ezzel némi hullámvasutazást az országúton, de az előttünk magasodó Pilis tető is szép látványt nyújt innen egy erdőszélről, főleg annak tudatában, hogy erre nem kell felmásznunk. Mielőtt elhagynánk a települést, érdemes töltekezni, mert legközelebb már csak Budakalászon lesz erre lehetőségünk.

s9770012.JPG

Pilisszántó utcáin cikázva lassan átjutunk a Hosszú-hegy oldalába, ahol a telkek fölötti kerékpáros túrajelzésre rácsatlakozva jutunk el a Ziribár nyergébe. Itt tehetünk egy rövid kitérőt magára a Ziribár-hegyre, akár teljesen gyalogosan, akár vegyes üzemmódban. Innen a másik oldaláról tekinthetjük meg a Pilis és a Budai hegység közötti széles völgyet. Továbbhaladva a túrajelzésen elhaladunk a Macska-barlang közelében, ami szintén egy gyalogos kitérő tárgya lehet, végül a jelzés a csobánkai nyeregné keresztezi az országutat.

A túra utolsó részeben először eltekerünk a Kis-Kevély lábához, majd nagyjából a gázvezeték mentén a Majdán-nyereg a következő állomás. Az azonos nevű hegy mellett elhaladva érjük a Majdán-fennsík ligetesebb, rétekkel tarkított területét, a fennsík Pomáz felőli peremén pedig az Árpád-kilátót és szobrot, ahonnan a települést és túloldalán a Meselia-heggyel kezdődő, a Csikóvárakkal folytatódó, és a Bölcső- hegy Lom-hegy párosban végződő vonulatot lehet jól látni. A kilátótól a fennsík peremén megyünk tovább, hogy idővel lassan leereszkedjünk Budakalászra, ahol a Lenfonó HÉV állomáson zárul a túra.

solymar_budakalasz_terkep.jpg

Összességében ez egy könnyebb szakasza a teljes körnek a távolságot és szintet tekintve egyaránt. Rövid köves szakaszoktól eltekintve akár túragumikkal is járható.

A szakasz GPX nyomvonala

Az összes szakasz interaktív térképe

Ez is érdekelhet: Nagy agglomerációs bringakör

A javasolt túraútvonalat mindenki a saját felelősségére járja be

süti beállítások módosítása