Kirándulás Salgó-Medves környékén
2023. október 27. írta: Off The Road

Kirándulás Salgó-Medves környékén

Három napot szántunk Salgótarján és környékére. Első nap bringával indultunk. Táv: 33 km, 700 m szint, 4 óra. Salgótarjánból indultunk, de érdemes akár a Zagyvarónai hűtővíztározóknál parkolni, ahogy a második nap tettük. Zagyvaróna felé vettük az irányt, majd egy hosszú emelkedő végén elértük…

Esztergom(Párkány)-Verőce
2023. október 25. írta: Off The Road

Esztergom(Párkány)-Verőce

avagy Dunakanyar másképpen

  Táv 50 km, 500 méter szint, 5,5 óra, kirándulásokkal együtt Ennek a leírásnak az ad apropót, hogy a szlovák oldalon a Duna mellett kényelmesen el lehet jutni Párkánytól Szobig. A Dunakanyar eddig is a kedvencem volt és most már kicsit ki is lehet bővíteni az útvonalat. A nap vonatozással indul…

Kirándulások a Bükkben VI
2023. október 25. írta: Off The Road

Kirándulások a Bükkben VI

Szilvásvárad és Uppony

Ha valaki nyár elején megkérdezi tudom-e, hogy hol van Uppony, bizony fogalmam sem lett volna. Ma már tudom, hogy az egyik legjobb szállás Upponyban van. Ezen a hétvégén két túrát teljesítettünk a Bükkben. 1. nap: Táv 38 km, 1020 m szint, 5 óra. Ebből azért látszik, hogy fizikailag nem a…

Keresztül a Pilisen két keréken II.
2023. október 23. írta: Off The Road

Keresztül a Pilisen két keréken II.

avagy egy igazán nehéz túra leírása

Táv: 55 km, 1100 méter szint, 6 óra. Ennek a túrának az adta az apropóját, hogy szerettem volna egy túrát, ahol úgy megyek át a Pilisen Tahitótfalutól a Prédikálószékig, hogy nem a legegyszerűbb útvonalon, hanem egy kacskaringósabb, de sokkal érdekesebb helyeken tekerek. A túra Szentendre…

Kirándulások a Bükkben V.
2023. október 23. írta: Off The Road

Kirándulások a Bükkben V.

Hollós-tető, Bükkfennsík

Kirándulásaink következő állomása a Bükkfennsík és Bükkszentkereszt környéke, melyeket a Hollós-tetői kempingből támadtunk egy nyári hétvégén. Első nap a Bükkfennsík és a Lusta-völgy volt terítéken. Ide a Hollós-tetőt Lillafüreddel összekötő út egy kanyarjából indultunk. Táv 40 km, 880 m szint, 5…

Kirándulások a Bükkben IV.
2023. október 22. írta: Off The Road

Kirándulások a Bükkben IV.

Bélapátfalva, avagy a magyar Dolomitok

Tudom, hogy erős az alcím, de mikor fent állsz a kőfejtő peremén és lenézel, akkor pont így érzel. Bélapátfalva Budapesttől 150 km és bő másfél óra odaérni. Egerig gyors az eljutás, onnan kanyargós. Az autót a Tópart utcában tettük le, a kiépített parkolóban. És onnan, ha felnézel, már látod a…

Kirándulások a Bükkben III.
2023. október 22. írta: Off The Road

Kirándulások a Bükkben III.

Bánkúti hétvége

Bükki túráink következő állomásai egy hétvégébe fértek bele. Így szállást foglaltunk Bánkúton. Ide lehet Miskolc felől  és Mályinka felé is menni.(Ami lehangoló volt az a Mályinka és Bánkút közötti bekötő út minősége.) Táv : 25 km, 670 méter szint, 4,5 óra. Első nap a fennsíkon át elmentünk a…

Kirándulások a Bükkben II.
2023. október 21. írta: Off The Road

Kirándulások a Bükkben II.

Bükk déli oldala

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Bükk déli lejtőin is ilyen szép látnivalókat találni. Szomolyán kezdtük barangolásainkat, ahol nagyon érdekes képződményeket láttunk.  Ezek a látnivalók közel vannak egymáshoz, így gyalog is körbe járhatóak. Mi egy kis kilátónál kezdtünk. Ettől 200 méterre a…

Kirándulások a Bükkben I.
2023. október 20. írta: Off The Road

Kirándulások a Bükkben I.

Felsőtárkány a Bükk kapuja.

Egy nyarat rászántunk a Bükk bejárására és összesen tíz napot kirándultunk a teljesség igénye nélkül. Remélem minden olvasónk talál magának tetszetős túrahelyszíneket, ahol még nem járt, vagy elment mellette. Nem gondoltam volna, hogy három túrának való látnivaló is van Felsőtárkány…

süti beállítások módosítása