BuBa első tapasztalatok.
Miközben kerestem a BuBa kiindulási pontját a neten, több linket is feldobott az internet, de mindenki csak a megtett útvonalának a trackjét tette fel, a többit meg találjuk ki. De mindenki máshonnan indult, így nem volt számomra egyértelmű.2022 augusztusában felkerekedtem, hogy elguruljak Velencéig.
Mivel ismertem Kamaraerdőt, így sejtettem a kiindulási pontot, de most leírom egyértelműen.
Budaörs, Kamaraerdei út-Kolozsvár utca sarok. Itt csak egy egyszerű tábla van, miszerint Etyek 23 km. Semmi fanfár, semmi 0-a kilométeres tábla. Ennyit megérdemelt volna. Másokkal is beszéltem út közben és ők is nehezen találták a kiindulási pontot. Utólag rákeresve már írja a google térkép, ha ott vagyok.
Szóval nem is Budapest a 0-s pont. Na jó, a közigazgatási határon van. Én első körben csak Velencéig mentem, ez 55 km lenne Kamaraerdőről. De senki sem innen indul, hanem valami tömegközlekedési ponttól. Ha valaki autóval szeretné kombinálni a túrát, a Kelenföldi pályaudvar tűnik optimálisnak. Így máris 62 km-nél tartunk. Plusz 3 km ha begurulunk Velencéig, a vasútállomásig. De vissza Kelenföldre. A környék utcáiban lehet parkolni. Induláskor az Etele pláza megkerülése után az Egér út felé kell venni az irányt, majd a 7-es útnál a Tó partra kell lemenni és követni a vizet egészen a Susulyka utcáig. A Susulyka utca végétől egy utcasarok, kb 100 méter a Kolozsvár utca. Itt indul a BuBa.
Kicsit tovább haladva(100 m és jobbra) van egy parkoló, mellette egy játszótér vízvételi lehetőséggel. Az útvonal egyébként jól ki van táblázva, így arról sokat nem tudok írni. Értelmetlen útvonalat felraknom, mert nem lehet eltévedni. Vagyis Törökbálinton keresztezzük a vasútállomásra menő bringa utat, itt vigyázni kell. Egyik vesszőparipám a vízvételi lehetőség. Nos, a falvakban, városokban minden van. Kutakat a kozkutak.hu alkalmazásban találunk. Biatorbágyon két útvonal van. Az egyik elmegy a Viadukthoz, a másik meg egy patakhoz, ez 1 km-rel rövidebb. A Viadukt alatt vannak boltok és rajta pedig szép kilátás. Sőt vízvételi lehetőség is van pont alatta. Ha valaki nem akar vízért sok szintet veszíteni, tovább haladva a Viadukt utcában 300 méter kitérővel van egy játszótér. Biatorbágyon sokat kanyarog az útvonal, majd megindulunk Etyek felé. Itt egy közepesen meredek és nem túl hosszú emelkedő vár minket. Semmi komoly. Az emelkedőről jól látszik a Biai-tó és nem utolsó sorban a Pest megyei Grand kanyon, a Nyakas-hegy és Madár-szirt szikla együttese. Ezek egy külön túrát is megérdemelnek. Szóval eljutunk Etyekig, fagyizók, boltok, kút, kész kánaán. Etyek központjában van egy hatalmas kút pihenővel. Sokan itt állnak meg. Nagyjából ez volt az útvonalam fele, ennek megfelelő pihenővel.
Innen megindulunk Gyúró felé. Na ez az emelkedő már döfi. Hosszú, meredek és fárasztó. És utána is egy kis dimbes-dombos terep jön. Több kisebb nagyobb emelkedő és lejtő váltogatja egymást. Szóval nem unatkozunk. Gyúrón Coop, csemege bolt, szóval lehet költekezni. Gyúrón a Rákóczi Ferenc utca sarkánál van egy kút. Tovább haladva rácsatlakozunk az Etyek-Ercsi bringaútvonalra.
Majd Tordas következik. Itt is van egy Coop meg egy étterem az útvonal mellett. 2 kutat is jelöl a térkép.
Kajászóra átérve keresztezzük a Váli-vízet. Ez egy külön túraleírás lesz majd Baracska és Bicske között.
A térkép jelöl egy ártézi kutat, de ehhez 400 méter kitérőt kell tennünk. Kajászóról is egy rövidebb emelkedő vezet ki. És következik Pázmánd. Út közben már látjuk a Bence-hegyi kilátót is.
Pázmándon a temetőnél van kút, ez egy kis kitérővel érhető el.
Majd Nadap következik. És innen begurulunk Velencére. Sokat ezekhez a szakaszokhoz nem tudok hozzá tenni, mert a sok kisebb nagyobb emelkedővel tarkított útvonal elég fárasztó, főleg melegben. Az én utam itt véget ér, a BuBa folytatódik. Velencén a Halász utcában van egy ártézi kút.
A vasútállomásról a Z30-as vonattal 35 perc a Kelenföldi pályaudvar.
Egy pár adat és összegzés azért kerül a végére. Nekem a teljes útvonal 66 km volt és 500 méter szint. A nettó menetidő 3 és fél óra. Menet közben sokan jöttek szembe, többen előztek, meg maradtak el. Szóval jó a hangulata. Az ember érzi, hogy nincs egyedül. Szerintem egy jól kitalált útvonal. Családi programnak is beillik, és több gyerekes családot is láttam út közben. Ki kis biciklivel, de még utánfutóban is. A falvakban boltok, kocsmák, éttermek, így senki sem hal éhen.
Ami fontos, hogy az emelkedők miatt mindenkinél legyen elég folyadék.
És mindenkinek ajánlom figyelmébe a kozkutak.hu alkalmazást, vagy weboldalt.
Írta: Gombkötő Péter