PMP 0. Szob - Verőce
2023. január 26. írta: Off The Road

PMP 0. Szob - Verőce

39 km 667 m szint

A túra első részében Szob vasútállomásról haladunk Márianosztra felé a völgyben futó országúton. Elérve a települést balra először a Mária úton, majd a piros jelzésen elindulunk észak-nyugatra. A zöld jelzéshez érkezve kb. 200 métert megyünk rajta kifelé egy patakvölgyből, majd innen jobbra rátérünk arra az erdészeti útra, amely szép lassan felkanyarog velünk a 425 méteren lévő Nagyirtás kisvasút állomáshoz. Itt büfé, ivóvíz, és pihenőhely is vár ránk, ahol kényelmesen meg lehet ebédelni.

s8760002.jpg s8760008.jpg

Innen az erdei hotel érintésével átgurulunk az Érsek-tisztásra az autók által is járható úton, amely a Nagybörzsöny és Kóspallag közötti nyeregpont. Innen kell átjutni Királyrétre, amely több módon is elérhető. Aki szeretné, mehet végig aszfaltozott országúton, de jól járható erdészeti és turistautakat is lehet találni a sárga, sárga négyzet, majd zöld jelzéseken, mely a Kisinóci turistaháztól indul, vagy a két úttípus vegyíthető is.

s8760009.jpg

Királyréten ismét büfé, víz és padok várják a túrázókat, de gyalogos kitérőt is érdemes tenni a szomszédságban található Várhegyre, amelynek tetején egy fa kilátóból áttekinthető a Börzsöny közepe, köztük a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos. Innen Szokolyára gurulunk tovább, majd átbukkanunk a településhez tartozó, ám onnan messzebb lévő vasútállomásra, közben egy kis kilátást is megtekintve a dombtetőről. A túra utolsó szakasza egy völgyben a vasútvonal mellett halad egy nem túl széles, de jól járható piros jelzésen egészen Verőcéig, ahol a vasútállomáson zárhatjuk a túrát. A kevésbé bevállalósak ehelyett választhatják Szokolyáról az országutat is Kismarosra, majd onnan Verőcére.

vlcsnap-2021-12-04-21h07m54s579.png

Érdemes megjegyezni, hogy aki végig hegyvidéki országúton szeretne haladni, azt is megteheti Márianosztráról Kóspallagra, majd onnan Királyrétre is vezet ilyen út, így a terepen kevésbé járatos, jó kondiban lévő kerékpárosok is felfedezhetik maguknak a Börzsöny egyik szegletét. Sőt, aki érzi magában az erőt, az körtúrává is alakíthatja az egészet Verőcétől Szobig kerekezve a Duna parton további 21 kilométert.

pmp0_terkep.jpg

Ami a terület megközelítését illeti, érdemes megfontolni a bringák autós szállítását is Verőcéig, majd onnan a már említett tekeréssel, vagy vonattal jutva el Szobra. Mind a hossza, mind a szintemelkedés okán érdemes egy teljes napot rászánni erre a túrára, és azt sem árt figyelembe venni, hogy hétvégén a szobi vasútvonalon rengeteg kerékpárt szállítanak a Dunakanyarba Zebegényig. Hétköznap az ingázókkal viszont pont elkerülhetjük egymást, lévén ők épp a másik irányba vonatoznak, mint mi. Bár a terep hegyi, a jól elosztott szint és pihenőhelyek miatt a melegebb időjárás sem okoz gondot. A Börzsöny amúgy is egy nedves vidék sok kis érrel és patakkal, így egy eső után jobb több napot várni a szárazságra.

pmp0_elevation.jpg

A túra GPX nyomvonala

Az összes szakasz interaktív térképe

A javasolt túraútvonalat mindenki saját felelősségére járja be.

süti beállítások módosítása