Dunazug 2. Velence - Bicske
2023. január 26. írta: Off The Road

Dunazug 2. Velence - Bicske

44 km 450 m szint

A kiindulási pont Velence vasútállomás, ahonnan nagyjából a tó körüli majd az új Velence-Nadap kerékpárúton megyünk át Nadapra. Aki érez magában erőt, az útközben még felmászhat a (fizetős) Bence-hegyi kilátóba is, bár ezt kihagyva is lesz kilátás nemsokára. Nadapon északkelet felé fordulva érjük el a Csúcsos-hegy lábát. Itt kis kitérővel elérjük az erdő szélét, ahol érdemes a kerékpárt lekötni, és gyalog felmászni a hegyre a kilátásért.
s9300001.jpg

s6990014.jpg

s6990016.jpg
s6990023.jpg
Visszaérve a kerékpárútra Pázmánd felé haladunk, de egy rövid időre rácsatlakozva a BuBa-ra inkább a kék kerékpáros jelzésen elkerüljük a falu központját, és elhaladunk egy kellemes, kiépített ligetes pihenőhely mellett, majd beérve a településre a patak előtt veszünk egy balkanyart, és Vereb felé haladunk a lankás völgyben egészen a Lovasberényi országútig. Ha szerencsénk van, itt már találkozhatunk vadállatokkal is.

s9300007.JPG

s9300009.JPG

Ezen aztán begurulunk a település központjába (ahol szintén található rendes pihenőhely), és észak felé fordulva tovább haladunk egy másik patakvölgyben Vértesacsa felé ki a földekre és lassan fel a dombokra. Itt sok kilométeren át élvezhetjük a szellős dombvidéket kis kilátással megfejelve, és vadállatok felbukkanásában is lehet reménykedni.

s6990033.jpg

s6990035.jpg
Vértesacsáról Alcsútdoboz felé az országúton haladunk tovább, balra tőlünk elhaladunk egy volt légvédelmi rakétabázis mellett, amely a többi hasonló objektumhoz képest még le van kerítve és el van zárva a látogatóktól. Mielőtt teljesen legurulnánk a dombról Alcsútdobozra, egy kis kitérővel balra meglátogatjuk a mobiltoronyból képzett alcsúti kilátót, ahonnan már Felcsútra is átlátni! Érdemes lassan gurulni, mert ezt a kilátót semmilyen turistajelzés nem érinti és tábla sem jelzi a bekötő utat hozzá, eléggé eldugott helyen van, amit az is alátámaszt, hogy ottjártamkor sikerült megriasztanom egy nagyvadat a közelben. Alcsútdobozon ha időnk engedi, lazíthatunk egy kicsit az arborétum meglátogatásával.

s6990042.JPG

s6990046.jpg

Az utolsó szakaszon az arborétum túloldalán rácsatlakozunk a Váli víz partjára, és áttekerünk Felcsútra, ahol a kisvasút és az aréna mellett megcsodálhatjuk a többi labdás objektumot is, hogy végül Bicske felé kanyarodjunk az országúton, majd elérve a vasutat egy gyalogos felüljárón át érkezünk meg Bicske vasútállomásra, ahol véget ér a túra.

 velence_bicske_terkep.JPG

A túra végpontjait vasúttal érdemes megközelíteni. Hossza ellenére a jól elosztott emelkedőknek köszönhetően legfeljebb csak közepesen fárasztó, és az utak minősége folytán akár túrakerékpárral is járható, nem csak terepgumis MTB-vel.

bicske_piliscsaba_elevation.jpg

A túra GPX nyomvonala

Az összes szakasz interaktív térképe

A javasolt túraútvonalat mindenki saját felelősségére járja be.

süti beállítások módosítása