Ha van a PMP-nek sava-borsa kerékpáros szemmel, akkor az ez a szakasz: végig dombos részeken fel-le, és ez még nem minden! A túrát azért ezzel az irányítással érdemes megtenni, mert így a meredek részek inkább lejtőként mutatkoznak meg, míg a lankák emelkedőként. Gyömrő vasútállomásról indulunk nagyjából észak felé, hogy egy kis lankás dombon átkelve vörös színű köves úton éjrük el a 31-es országutat, ahonnan egy kőfejtő mellett vezet el és emelkedik szép lassan az út, míg végül feljutunk a dombok hátára a művelt (de nem sznob) szántóföldek közé.
Ez azzal jár, hogy bizony kilátásban is van részünk, szinte egészen a Bajtemetésig tartó úton, ami egy felhagyott légvédelmi rakétabázis. Az itt található geodéziai torony teljesen ki van belezve, így nem látogatható, de remélhetőleg a betonváz egyszer majd egy kilátó szerkezetét fogja tartani.
Megcsodálva a bázis maradványait egy kis kitérőt téve a Péceli kettőskereszt felé haladunk tovább, ahol szintén kilátás, valamint pihenőhely vár ránk, illetve egy kis gyalogos kitérőt tehetünk a Száraz-hegy természetvédelmi területre.
Visszatérve a PMP-hez egy meredeken induló hosszú árokban ereszkedünk le a Rákos-patak völgyébe, és épp elkerülve Pécelt egy mellékvölgybe be- majd kikanyarodva újabb emelkedésbe kezdünk. Itt idővel már csak egy nyomon halad az ösvény az egyre inkább erdős és néhol benőtt részen, mígnem elérünk olyan névtelen árkot, amely egy hegységnek is becsületére válna. Ez gyalogosan is érdekesen keresztezhető, hát még egy kerékpárt áttolva! Egy kis hidacska minden bizonnyal valósággá avatná azt a bevezető részben említett tételt, hogy a PMP végig kerékpározható.
Ezután nem sokkal ismét lakott részre érkezünk, ahol napsütéssel a hátunkban tekerhetünk fel a mindössze 265 méter magas Öreg-hegyre, ahonnan egy könnyed szakasz vezet át egy katonai emlékműhöz Isaszeg fölött a Királyerdőben. Innen élvezetes egynyomú gurulás veszi kezdetét le Isaszegre a 48-as honvéd emlékműhöz, ahol ismét valamennyi kilátás fogad minket. Leérve erről a dombról is egy nyomóskút, majd a városközpont vár minket minden jóval.
Itt a PMP nyomvonalát módosítaniuk kellett az illetékeseknek a vasútvonal felújítása miatt, de ha valaki a régi nyomvonalon szeretne tovább indulni a nap harmadik szakaszára (vagy még mindig csak ezt látja a térképén), arra a Rákos-patak és a vasút hídjánál egy igazi útkeresős feladvány vár. Ennek megfejtését most nem árulom el, mindenesetre ezt abszolválva egy a Gödöllői-dombságra olyannyira jellemző rész következik.
Ezek az északnyugat-délkelet irányú vízmosások, bevésődések, amelyek rendesen felcsipkézik a tájat, és rengeteg meredek oldalú de hosszúkás, a gerincükön lankás nyúlványokat hagynak meg az egykor egybefüggő dombokból. Mi is egy ilyenen, a Rákos-patakhoz legközelebbin emelkedünk szép lassan felfelé az erdőben majdnem egészen az M31-es körgyűrű szakaszig, ahol viszont már Gödöllő irányába fordulunk, és a repülőtér mellett érjük el a várost, immár aszfaltozott úton. Itt a kastélyparkban és a patak menti úgynevezett Alsóparkban is érdemes egy kicsit elidőzni levezetésképpen, mielőtt vonatra szállnánk.
Habár a túra két végpontjára más-más vasútvonalon lehet eljutni, de mindkettő a Keletiből indul, és Rákos állomásig még nem válik szét. Így lakóhelytől függően praktikus lehet ennek közelében parkolva odáig elfuvarozni a kerékpárokat. Ezzel a vasútállomással azonban vigyázni kell. Sem rendes peronok, sem árnyék, sem kijelzős utastájékoztatás nincsen, ellenben késések és ad-hoc vágánycserék annál inkább, így nagyon oda kell figyelni, mire száll fel az ember. Gyalogosan és kerékpárral pár száz méterrel arrébb át lehet kelni a vágányok felett, így a vasút mindkét oldalán kereshető parkolóhely.
Az összes szakasz interaktív térképe
A javasolt túraútvonalat mindenki saját felelősségére járja be.