Esztergom(Párkány)-Verőce
2023. október 25. írta: Off The Road

Esztergom(Párkány)-Verőce

avagy Dunakanyar másképpen

 

Táv 50 km, 500 méter szint, 5,5 óra, kirándulásokkal együtt

Ennek a leírásnak az ad apropót, hogy a szlovák oldalon a Duna mellett kényelmesen el lehet jutni Párkánytól Szobig. A Dunakanyar eddig is a kedvencem volt és most már kicsit ki is lehet bővíteni az útvonalat.

A nap vonatozással indul a Nyugatiból Esztergomig. Innen átmegyünk Párkányba és elindulunk a Duna mellett.

esztergom.jpg

A bringaút átvált gáton menő útba.

az_ut.jpg

Az első falunál elérünk egy autóutat, ami átmegy egy hídon. Mi innen bementünk a faluba, hogy felmenjünk a mellette lévő gerincre és megkeressük a kilátópontokat.

kilatas1.jpg

Ha valaki ezt kihagyja, nyer egy órát, három kilométert és kétszáz méter szintet. Jelöltem a helyet, ahol lelehet vágni. Innen az út egy természetvédelmi terület mellett halad el, ahol a sok bringás miatt sebességkorlátozás van érvényben az autósoknak.

term.jpg

A Duna mellett tekerünk, míg elérünk a határig, ahol egy új hídon megyünk vissza Magyarországra. Innen bringaút visz be Szobig. A határ előtti faluban fagyizó és étterem található.

Ja,az ipolydamásdi körforgalmat szponzorálta az apple.

apple.jpg

Szobtól kiépített bringaút vezet tovább, hogy élvezhessük a Dunakanyar kilátását és hangulatát.

Illetve közbeiktattunk még egy kirándulást. Kismaros előtt felmásztunk a hegyre, hogy megcsodáljuk a Remete barlangot és a szemközti Rám-völgyet. Nehéz leírni, hogy milyen érzés a barlang pereménél állni.

remete.jpg

kilatas2.jpg

 E nélkül is élvezetes a túra, de ez a hab a tortán. A vasúti síneken való átkelésnél nagyon kell vigyázni.

E nélkül nyerünk két kilométert, százötven méter szintet és háromnegyed órát.

Innen még 7 km Verőce, mi itt vonatra szálltunk és hogy keretes legyen a szerkezet, irány a Nyugati.

 dunakanyar track

Írta: Gombkötő Péter

süti beállítások módosítása