Budapesti kis agglomerációs bringakör
2023. május 21. írta: Off The Road

Budapesti kis agglomerációs bringakör

avagy keringő öt tételben

A nagy budapesti agglomerációs bringakör bejárása után született az ötlet, hogy kéne ebből egy kisebb változat is, amely éppencsak elhagyja a fővárost, amikor épp nem a szélén halad. Egy ilyen körhöz néhány kötöttséget eleve ad az úthálózat és a vasútvonalak elhelyezkedése is, de még így is sikerült öt szakaszból megoldani a feladatot.

s9690021.JPG

Minden szakasz tervezése kihívás volt a maga módján: a pesti oldal ugyan praktikusan sík, de sok a lakott terület és az autópálya (főleg az M0-ás), amelyek nehezítik az átjárhatóságot. A budai oldalon pedig próbáltam minimalizálni az hegyi emelkedőket, így csak egy "kihagyhatatlan" nagy mászás került bele, a Budai-hegység csúcsa, a Nagy kopasz, de az is kihagyható módon. :) Minden szakasz eleje és vége vasút vagy HÉV állomás, így ezek megközelítése nem probléma. Érdemes mindegyik túrára egy teljes napot szánni, hogy mindent meg lehessen nézni, ami útba esik, illetve legyen idő pihenni, enni-inni. A változatos útviszonyok miatt inkább érdemes terepgumis kerékpárt választani.

A túrák interaktív térképe:

Az öt szakasz vázlatos szöveges áttekintése alább csemegézhető:

  • Budatétény-Biatorbágy: Budatétény, Szoborpark, Tétényi fennsík, Diósd, Annahegyi kilátó, Érd parkváros, Nyakas kő, Kő hegy és Kő orr, Biatorbágy, Viadukt.
  • Biatorbágy-Solymár: Dombos, sík, hegymászós, szurdokvölgyes, patakvölgyes: van itt minden. Biatorbágy, Pátyi domb és barlang, Füzes patak, Budajenő, Hosszú völgy, Nagy Kopasz hegyi kilátó, Nagykovácsi, Zsíros hegy, Remetszőlős, Remete szurdok, Budaliget, Jegyenye völgy, Solymári vár, Solymár
  • Solymár-Budakalász: Solymár, Szél-hegy (solymári kálvária), Pilisszentiván, Jági-tó és tanösvény, Pilisvörösvár,ügyességi bringapálya, Pilis-tető lába, Pilisszántó, Hosszú-hegy lába, Csobánkai nyereg, Majdán-fennsík, Árpád kilátó és szobor, Budakalász;
  • Budakalász-Pécel: Budakalász, Omszki-tó, Megyeri híd, Alagimajor, Mogyoródi patak, Fót, Mogyoród, Szent László kilátó, Szilasliget, Kerepes, Fehér-hegy, Szilas patak mellékága, Csunya erdő, Pécel
  • Pécel-Budatétény: Az elejétől eltekintve egy síkvidéki szakasz sok patakparttal. Pécel, Rákoskert, Merzse mocsár, Ferihegy (reptér), Vecsés, Gyáli csatorna/patak, Soroksár, Dunaharaszti, HÉV híd, Szigetszentmiklós, Lakihegy, Budatétény;

A túrák GPX nyomvonalainak letöltése

A javasolt túraútvonalakat mindenki a saját felelősségére járja be.

süti beállítások módosítása