Táv:57 km, szint 1030 méter, időtartam kb 7-8 óra, de ne ijedjünk meg tőle, mert nem egyben kell megmászni.
Nagyobb lélegzetvételű túrát terveztünk a Mátrába, de azért nem túl nagyot. Láttunk több túratervet a neten, de azok 70 km hosszúak voltak és sokat haladtak országúton. Mi nem annyira szeretjük az aszfaltot, de azért lehessen haladni, mint az erdészeti utakon vagy dózerutakon. Nem ijedünk meg egy kisebb ösvénytől, de ha csak olyanon kell haladni, akkor más tempót lehet menni. Bár a mi tempónk nem túl gyors, ha belevesszük, hogy ebbe a kajálástól a térképnézegetésen át a fényképezgetések is benne vannak, nem beszélve a szintről, akkor a 8-9 km/órás átlag már nem is olyan rossz. Azért kellő kondi nélkül ne vágjunk bele. A lényeg, hogy sok helyről legyen jó a kilátás.
Túránk a Görgő-bikki pihenőből indul, ami a Mátrafüred-Mátraháza országúton 620 méter magasan helyezkedik el. Mivel körtúráról van szó, így tetszés szerint lehet kezdeni és akár fordított irányba is teljesíteni.
Nyugatra indulunk és egy kellemes lejtővel legurulunk a Gyöngyös patakhoz a Csórréti víztározó alá(500). Majd jön egy hosszú kaptató, egyben a legtöbb szintemelkedés a túrában. A Nyesett vár alatt van egy hajtűkanyar (720), ahol érdemes megállni, mert az egyik legszebb panorámájú hely, háttérben a Kékessel.
Innen Mátraszentistván felé indulunk. Komoly emelkedő nincs benne, így hullámvasutazunk egy kicsit.
A sípálya alatti pihenőnél (760)pedig megebédelünk. Ebéd után érdemes elsétálni a Vörös-kő kilátóhoz, ami 500 méterre van az esőbeállótól.
Tovább haladva elmegyünk a galyatetői sípálya alatt. Itt a Werbőczy forrásnál akár meg is pihenhetünk, és friss vizet is tankolhatunk. Egészen 550 méterig leereszkedünk és keresztezzük a 24-es főutat.
Majd lassacskán felfelé vesszük az utunkat és egészen a Pisztrángos-tóig( 680) és a Nagy forráshoz megyünk, ahol érdemes körbenézni és le is tudunk ülni, enni és pihenni.
Innen a Hurok úton megyünk tovább, ami egy nagyon hosszú körút.A Hurok út végétől felkaptatunk a Markazi kapuhoz (680) , ahol előtte érdemes kerülni a műúton, de fel lehet tolni a bringát a völgyben is.
A Mátra keleti oldalán kanyargunk tovább , ahonnan több gerincről is szép panoráma tárul elénk. A képek az egyik gerincen lévő létránál készültek.
A Négyes határtól mi nem a műúton, hanem egy kis ösvényen kanyarogtunk a műút felett. Ez izgalmasabb és technikásabb útvonal volt(800-700). Egy kis élmény faktor. Kevésbé jártas bringások választhatják a műutat. Amúgy a Kiskő nevű hely fölötti gerincen biztos érdemes megállni egy szusszantásra.
Tovább gurulunk a Csatorna patakhoz a Csatorna völgybe (600).
Innen már csak pár kanyar és visszaérkezünk a kiindulási ponthoz.
Egy frissítés: Az első túrát 2021 nyarán teljesítettük. 2023 április közepén visszafelé is megcsináltuk. Felfelé már nem vállaltuk be a kis ösvényt és a túra végére jutott az aszfalt, talán ez könnyebbség. Illetve a visszafelé trackben van két kilátópont, amiket érdemes beiktatni, nem nagy kitérők. A Markazi kaputól 800 méterre van egy nagy szikla a hegy tetején, amire már nem volt időnk, nyáron talán beleférhet. Viszont ami fontos, hogy esős idő után nagyon sok a vízátfolyás, sőt, pár helyen az úton is folyt a víz. Május előtt nem ajánlom. Már csak azért sem, mert fent 5 fokkal hidegebb van, így 25 fok alatt nem kellemes.
Végszó: elsőre soknak hangzik az 1000 méter szint és az 57 km, de a Gödöllői dombságban 35 km-en is simán van 600 méter szint. Mivel nagyon változatos helyeken megyünk, így nem is volt olyan fárasztó. Sőt az év legjobb, legélvezetesebb túrájának bizonyult. Annyira, hogy tervben van egy éjszakai változat is, ahol a napfelkeltét megfelelő panorámás helyről csodálhatjuk. Bár nyáron mentünk, fönt a Mátrában kellemes klíma fogadott.
A túra útvonala:
Írta: Gombkötő Péter