Táv 35km, Szint 800 méter, 3,5-4 óra
Igazából ezt a túrát nem akartam megírni, de menet közben annyira megtetszett maga az út minősége, hogy még az elején megjegyezném, elismerés a Pilisi parkerdőnek, mert szinte végig vagy ki vannak javítva a kátyúk, vagy teljesen új az aszfalt, amin jobban siklik a bringa.
Az eredeti terv egy Dobogó-kő körüli aszfaltos túra volt, amit rosszabb időben is meg lehet tenni, de menet közben a végére került egy kis erdő is, hogy ne kelljen a forgalmas közúton tekerni. De meg van a lehetőség a 100 % aszfaltra is.
A Pilisszentkereszt feletti Királykúti út parkolójából indulunk, ami Budapesttől 30 kilométerre található a Pomáz-Esztergom út mentén. Ha valakinek jobban tetszik, akkor a Két-bükkfa-nyeregből is lehet indulni.
A Királykúti úton indulunk el és hamar szembesülünk a kitűnő aszfalttal. Jobbra átkacsintva a Pilis tető oldalában előbukkan a Vaskapu szikla ami egy külön gyalogtúrát is megér. Legurulunk a völgybe egészen a Rám hegyi útig és azon folytatjuk utunkat felfelé. Az út a sípálya alatt halad el. Hamar elérjük első célpontunkat a Rám-hegyet. Az alcím is erre utal, mert sokan különleges energiákat tulajdonítanak a hegynek, mint régi vulkáni képződménynek. Szóval itt érezzük a csí-t.
Ha kellően feltöltődtünk tovább gurulunk a Hoffman út völgyéig. A Rám hegyi út végig új aszfalt.
Ide lehet beiktatni a Rám szakadék látogatását,-ami 2 km a Rám hegytől-, miután lesétálunk az aljáig.
Ha valaki nem akar sok szintet veszteni, a Rám-hegynél indul egy dózerút, ami a Szakó-hegy megkerülésével átkanyarog a Hoffman kunyhóig. De mi szeretjük a szintet.
A Hoffman út völgyében csordogál a Pilismaróti malom patak, amit a felfelé tekerés közben van időnk megcsodálni. De itt is lehet úgy dönteni, hogy valaki legurul Pilismarótra fagyizni.
A Hoffman kunyhónál lehet aszfalton is tekerni felfelé a Két-bükkfa-nyeregig, de mi egy kalandosabb verziót választunk. Elindulunk azon a dózerúton felfelé, ami a Rám-hegytől jön át és a zöld kocka jelzést követve, egy kilométer múlva jobbra tartunk, hogy átvágjunk az erdőn szintén a Két-bükkfa-nyereg felé. Ez az ösvény azért kalandos, mert számos átereszen kell átkelnünk, és még az erdészeti járművek is feltúrták. Néha még tolni is kell a bringát. Egy km múlva elérjük az aszfaltot.
Az egyik nyiladéknál jobbra pillantva láthatjuk a Peták sziklákat.
Szép lassan tekerünk felfelé, majd a Két bükkfa nyeregnél több választásunk is van. Ha szint rekordot akarunk dönteni, akkor felmehetünk a Pilis tetőre a Boldog Özséb kilátóba. Vagy aszfalton visszagurulhatunk a kocsihoz. Sőt beiktathatjuk Dobogó-kőt is. Mi így teszünk. A kilátónál megpihenünk.
Ajánlom mindenki figyelmébe a Dobogó-kő alatt kanyargó Thirring körutat, ami a Mária kegyhelynél indul és magas sziklák felett, majd alatt kanyarog, kb 1 órás túra.
Kellő pihenés és már 800 méter szint után elindulunk lefelé, a Zsivány sziklák érintésével az országos kéken, ami érinti a parkolónkat is.
Mint látták próbáltam mindenhol alternatív túra lehetőségeket is megadni, amelyeket ki-ki a vérmérsékletének megfelelően variálhat. A sok szint miatt érdemes kellő edzettséggel rendelkezni. De több részletben is lehet teljesíteni az opciók beiktatásával.
Írta: Gombkötő Péter, 2023.03.23